Amennyire igaz manapság, hogy a soft skill az új hard skill, annyira biztos az is, hogy a hard skillek nemhogy még a lepkét se kergették, de a megszületésükre se volt túl sok igény, mikor a softok már régen civilizációteremtő erővel egyeduralták a világot, ha munkáról volt szó.
Mielőtt szemantikai vitába bonyolódnánk arról, mikor lettek igazán fontosak a saját képességeinket és személyes motivációnkat egy kalap alá vevő soft skillek, egyezzünk meg abban, hogy a Homo erectus sem azért tudott felegyenesedni, mert volt róla diplomája, hanem mert megvolt hozzá a belső motivációja, és Kőkorszaki Anyu sem a képesítése alapján tudott nagyjából ugyanannyi ősgyereket a barlangba tereleni este, mint ahányat kiengedett onnan reggel, hanem a gondoskodás, figyelem képessége miatt.
Innen könnyebb is folytatni a soft skillek szerepének rövid történetét.
Az ókori munkaerőpiacon például meghatározó szerepe volt az elhelyezkedésben, hogy az embert milyennek látják, és ő maga mely képességeiben bízhat, ha munkáról van szó. Akit római polgárként tüchtignek, pontosnak, és ügyesnek tartott a szolgálóként dolgozó unokatestvére, és be is ajánlotta maga mellé egy megüresedett pozícióra, bármiféle oklevél vagy bizonyítvány nélkül számíthatott is a munkára.
Aki kitartó volt és nagy munkabírású, mehetett követ cipelni,
aki született motivatore volt, és kézben tudott tartani egy csapatot, irányíthatta a kőcipelőket. Flavius Securitus, akire rá lehetett bízni bármit, nyugdíjig folyamatos munkaviszonyban őrizhette a kincseket kincsőrvizsga nélkül.
A középkorban jó darabig csak a szóbeszéd kommunikációs platformján, de a munkáltatók jellemzően soft skill alapon kerestek, becsületes, megbízható napszámost, magának való, önállóan dolgozni képes kecskepásztort, kommunikatív, meggyőző fellépésű vándorkereskedő-asszisztenst, ahogy
őrszemnek is az pályázott jó eséllyel, aki sokáig volt képes egy irányba nézni.
A nyomtatás is inkább hatékonyságában forradalmasította az akkori álláspiacot, a kor szabója az üzlete ajtajára tűzve ugyanúgy ügyes kezű segédet, plébánosa jó hangú kántort keresett a meghirdetett pozícióra, szakirányú diploma, okj-s képesítés, vagy bármilyen egyéb vizsga nélkül.
A XIX. századtól megállíthatatlanul iparosodó világában bár a gyárak, a vízgőz, és masinák egyre inkább igényelték a kizsákmányolható hard skilleket, a magazinok hirdetési oldalai szűkös lehetőséget adtak az akkori toborzási szakembereknek az ideális jelölttel szemben támasztott igények hosszas specifikálására, így ott inkább agilis, utazni hajlandó ügynököket, gyerekszerető dadusokat kerestek, a kétkezi munkások közül pedig végül
az építette a manhattani felhőkarcolókat, aki nem félt a magasban, bányásznak pedig az vált be, aki bírta a sötétet.
A jelentkezők számának tekintetében történelmi jelentősséggel minden idők legsikeresebbjének tartott álláshirdetésében
Sir Ernest Shackleton is a soft skillekre helyezte a hangsúlyt,
mikor transzatlanti expedíciójához kereste hajózó személyzetét. A 27 nyitott pozícióra ötezernél is többen jelentkeztek. Nem csoda, a hirdetés ezzel kecsegtetett:
Utazással járó, kockázatos állást kínálunk. Kevés fizetéssel, rettenetes hidegben. A sötétség több hónapig tart, a veszély állandó, a biztonságos hazajutás nem biztos. Siker esetén garantált hírnévvel és elismeréssel.
A világ első fejvadásza, egy a II. világháborúból, annak végével leszerelt katona, már a hadseregben különféle hard skillekkel felvértezett katonatársait ajánlotta a szakemberhiányos polgári világ igényeire műszerésznek, felcsernek, szakácsnak, amivel megteremtette a rekrutálás szakmai-tudományos alapjait, és amivel beköszöntött a hard skillek kora. A 2000-es évektől aztán az internettel megszűntek a terjedelmi korlátok, így azóta semmi nem tartja vissza a munkaadókat és munkakeresőket a kellő vagy szerzett tudások bármilyen hosszas taglalásától. Nincs is ezzel baj, a modern világban minden nap születik új tudás, és igény is a birtokosaikra.
De a nap végén, a nem is olyan távoli jövőben, amikor szinte bárki tud mindent, és mindenki tud bármit, mi fog igazán számítani? Hogy ki képes tudni a magasban, és ki tudna jobban sötétben. Ki tud csapatban, ki mer önállóan. Ki szeret mindennap ugyanúgy tudni, ki képes másokat bátorítani a tudásra. Kit mozgat, ha bármikor tudhat, de akkor kiemelkedőn, ki szeret inkább stabil állandósággal tudni.
Kinek hova illik a tudása, és ki illik pont oda a tudásával. Ez a jövő nincs messze, ma van, úgyhogy feltesszük neked a kérdést, hogy magadnak már ne kelljen:
